HTML

Szakszósélet

2003. óta vitorlázórepülök a Szentesi Repülőklubban, 2008-ban lett saját gépem, és 2009. januárjában meglett a szakszolgálati engedélyem is. Ezzel a "nagy álmom" beteljesülése kezdődött meg, mégpedig, hogy keresztül-kasul betávrepülöm az országot... Hogyan fog sikerülni? Azt a következőkben olvashatod.

Friss topikok

Linkblog

2009. június 13 - június 28. Első tábor - sok helyizés

2009.09.03. 21:52 Nógi

Na szóval jól elmaradtam ezzel a blogírással a nyáron, most mégis megpróbálom utolérni magamat.

Az első táborra már nagyon készültünk. A szolnoki Tiszavidéki Sportrepülő Egyesületből is bejelentkeztek, hogy jönnének páran táborozni, meg gépeket is hoznának. Húú, lelkesedtünk, mint az állat, lesz sok gép, nagy repülések, bandázás... Hát végülis két gép jött át: egy Pirat és egy Spatz, meg négy-öt ember. Kicsit többre számítottunk, de azért nekik is örültünk. Közben persze folytak a hangárépítési munkálatok is, drótkeféztük és festettük a tető-háromszögeket szépen sorban. (Az első napokban tulajdonképp az időjárás miatt csak ezt csináltuk.) A szolnokiak kérdezték is, hogy nem-e jobb volna repülni, de az időjárás nem volt az igazi, erős volt a szél. Aztán pár nap múlva megenyhült, és végre kipakoltunk. Egyik klubtársam a mi Spatzunkkal 5 órát, a szolnoki Spatz 6 órát is repült. Az első héten szerda-csütörtök Pestre kellett mennem továbbképzésre, úgyhogy az a két nap kimaradt. A következő nap, pénteken aztán a friss ötórás pilótánk elindult első távjára Békéscsabára. Aznap én is repültem, de csak helyit. Nagyon száraztermikesnek nézett ki az idő, de aztán csak megjelentek rövid életű pamacsok is. A táv sikerült, a friss "D" vizsgás leszállt Békéscsabán, mi meg jó nagyot helyiztünk. A Spatz ott aludt éjszaka, úgy terveztük, másnap megyünk érte. Aznap valami bulit is csináltunk, bográcsozással, meg sok alkohollal (nekem túl sokkal), úgyhogy a másnapi szállítókocsizásból ki is maradtam.:-(( Aztán, ha jól emlékszem, el is romlott az idő pár napra. Mikor kitisztult, egy másik elsőtávosunk is elindult Békéscsabára az én Piratommal. Hát az idő elég szenvedős volt, az első pár csőrlésből nem is sikerült fennmaradni. Aztán nagy nehezen csak kiemelkedett, és eljutott ő is Békéscsabára. Este nagy szállítókocsizás, de mivel én vezettem (húztam a szállítókocsit), csak alkoholmentes sört szabadott inni. A hangulat mindenesetre így is állati volt.

 Hát nagyjából ennyi maradt meg az első táborból. A nagy távrepülések még várattak magukra...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szakszos.blog.hu/api/trackback/id/tr101358795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása